Archive for the ‘közlemény’ kategória

BUÉK 2020 január 1st, 2020

BUÉK 2020 december 31st, 2019

Változások december 28th, 2019

Sziasztok!

Mind látható az oldal egy kis ráncfelvarráson esett át, illetve az éjszaka folyamán olyan változások is történtek, melyeknek szemmel látható eredményei nincsenek.
Igyekeztünk minden úgy megcsinálni, hogy ne legyen probléma az oldal működésében, de persze hibák még előfordulhatnak.
Kérünk Titeket, hogy amenyiben hibával találkoztok, azt jelezzétek részünkre a hibabejelentes@amatorszex.net címen.

Várunk továbbá ötleteket, tippeket, javaslatokat is, akár tartalmi, akár bármilyen más vonatkozásban.

Felhívjuk figyelmeteket továbbá a poszt beküldés lehetőségére is, amely megtalálható a felső menüsorban, és aminek a felületét szintén lecseréltük nem mellesleg 🙂

A posztokhoz való hozzászólások eddig regisztráció nélkül is elérhető volt, ez most szintén változott, a mai naptól csak az tud hozzászólni, aki rendelkezik regisztrációval és bejelentkezik.
A regisztráció pár percet vesz igénybe és teljesen ingyenes, fontos megemíteni, hogy az is marad.

Illetve van még egy dolog, ami régóta tervbe van, de még eddig nem léptük meg, inkább úgy döntöttünk, hogy ezt a kérdést megszavaztatjuk:
Felmerült az az ötlet, hogy az oldal  továbbra is megmarad teljesen ingyenesnek, viszont a tartalmak megtekinthetőségét regisztrációhoz kötjük.
Akinek van regisztációja annak semmi változás nem lesz gyakorlatilag, akinek meg még nincs, az regisztrál. (az egész művelet kb 2 perc)
Lényegében a változás csak annyi lesz, hogy posztok csak akkor válnak láthatóvá, ha bejelentkeztél.

Itt lehet szavazni:

 

Kommentelés változások augusztus 24th, 2019

A mai nappal néhány változás lép életbe a kommentelésekkel kapcsolatban.
Az egyik, és legfontosabb, hogy a hozzászólás lehetősége csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára érhető el.
(A regisztráció ingyenes, és gyors, bíztatunk mindenkit, hogy regisztráljon az oldalra.)

A másik, hogy a saját felületünkön túl ezentúl a Disqus rendszeren keresztül is hozzá lehet szólni, ami gyors, megbízható és rugalmas lehetőségeket is kínál, mint pl. GIF-ek, képek beszúrása a kommentekbe.
Természetesen továbbra is él a Google fiókkal történő regisztráció és bejelentkezés lehetősége is, illetve szintén mától Twitter fiókkal is lehet regisztrálni, illetve bejelentkezni.

Szerkesztőt keresünk augusztus 5th, 2019

Sziasztok!

Oldalunk látogatottsága működésének egy hónapja alatt fokozatos emelkedést produkál, aminek örülünk, viszont ennek van egy olyan hozadéka is, hogy egyre többet és többet kell foglalkozni az oldal fejlesztésével és a tartalom színvonalának emelésével.
Ebből kifolyólag egy fő szerkesztőt keresünk, aki szabadidejében  segít az oldal fenntartásában, szerkesztésében.

Elvárások:

– A WordPress tartalomkezelő rendszer minimális ismerete
– Heti 5 nap, napi legalább napi 3 posztot publikálása

Amit kínálunk:

– Kellemes elfoglaltság
– Szerkesztői jogosultság az oldalon

Amennyiben van ennyi szabadidőd és szeretnél részt venni az oldal fejlesztésében, akkor írd meg nekünk:

  • nicknevedet, ha már regisztráltál, ha nem, akkor tedd meg előtte 🙂
  • életkorodat, nemedet
  • pár szóban, hogy mennyi időt tudsz az oldalra szánni előreláthatólag
  • milyen kategóriát kedvelsz, melyikben tudnál leginkább publikálni

Címünk: szerkeszto@amatorszex.net

A jelentkezési határidő: 2019. szeptember 01.

Google bejelentkezés július 22nd, 2019

Sziasztok!
A mai naptól oldalunkon elérhető a google fiókon keresztüli regisztráció, illetve bejelentkezés lehetősége.
Ennek lényege, hogy nem kell külön regisztrálni, hanem a meglévő google fiókkal van lehetőség a regisztrációra, illetve a bejelentkezésre.
Fontos megjegyezni, hogy a google adatokkal való belépés és regisztráció is a google által van authentikálva, így az teljesen biztonságos és természetesen diszkrét.




Sexindex.hu - Ahol a szex kezdődik!!!



>

FELNŐTT TARTALOM

Az oldal látogatása 18 éves kor alatt TILOS.

x Logo: Shield
This Site Is Protected By
Shield